Országos Kékfestő Parádé lesz a hétvégén Nagynyárádon

Országos Kékfestő Parádé lesz a hétvégén Nagynyárádon

A napjainkban már kevesek által gyakorolt kékfestő mesterség hagyományainak megőrzésére, a gyártmányok népszerűsítésére tizenkilencedik alkalommal rendezik meg az Országos Kékfestő Fesztivált a hétvégén Nagynyárádon.

A baranyai község internetes oldalán olvasható tájékoztató alapján a programsorozat lesz az első olyan alkalom, amelyen Magyarország valamennyi kékfestőmestere egy helyen ajánlja termékeit. A kíváncsiskodók szombaton és vasárnap megtekinthetik a településen élt, 2017 májusában 96 éves korában elhalálozott Sárdi János kékfestő műhelyét, a templomot, a falumúzeumot, mindemellett textildesignerek és keramikusok alkotásaiból nyíló tárlatot is. Sárdi János sírját szombat délután koszorúzzák meg. A kétnapos esemény résztvevőinek szórakoztatásáról mindkét nap művészeti együttesek gondoskodnak.

A rendezvényen ezen kívül lesz kézműves kirakodóvásár, térzene, operettműsor és utcabál is. Az önkormányzat ezelőtt arról tájékoztatott, hogy Magyarországon már alig fél tucatnyian gyakorolják az ősi német kékfestő mesterséget. Amíg a halvány búzavirágkék, indigókék anyagokból régen főleg a sváb lakosság hétköznapi ruháit varrták, ma inkább terítő, párnahuzat és függöny készül belőlük. A kékfestő textíliák ma is keresettek, a késztermékek jókora részét vendéglátóhelyek tulajdonosai vagy olyan magánszemélyek vásárolják fel, akik ezzel szeretnék díszíteni üzletüket, otthonukat, de mind többen és többen vannak, akik újra ruhákat varratnak belőle.

MTI

Megköszönjük a like-ot és a megosztást!

Kérjük, kedvelje vagy ossza meg oldalunkat!

Email
Facebook
Google+
http://www.jide.hu/orszagos-kekfesto-parade-lesz-a-hetvegen-nagynyaradon">
Twitter