1996-ban már voltál a Szent Ignác Rektora. Mennyiben lehet az akkori Rektorságoddal a folyamatosságot megteremteni?

• 1996-ban a kollégium épp 5 éves fennállását ünnepelte. Történetesen épp a kollégium megnyitásának évfordulóján érkeztem meg. Véletlen? Akárhogy is legyen: senki sem tudott semmit se mondani, mi is a teendő. Az igazság az, hogy a két akkori senior, rangidős diák, segített. Az egyik ma a JIDE elnöke.  Négy évig voltam a szakkollégium élén, és ebben az időben a többiek, a legendás Rajk, Bibó& Co által megmosolygott „kis katolikus kollégiumocska” a szakkollégiumi mozgalom élvonalába került, a minisztériumi illetékesek szerint meg épp a legjobbak voltunk.  Nos, ezt a helyet újra ki kell érdemelnünk. Szerencsére időközben több katolikus szakkollégium létesült és ők feltekintenek ránk. Ez is kötelez.  A folyamatosságot persze a Szent Ignác teljes történetével kell vállalni.  A kisebb vargabetűk is részei a történetnek, éppúgy, mint az egyén életében. A fontos az, hogy tanuljunk belőle.  Egy szervezetnek is el kell végezni a Szent Ignác-i napi negyedórás lelkiismeretvizsgálatot, és az éves „lelkigyakorlatot”, hogy tudatosítsa küldetését, és mérlegelje, mennyire hűséges ahhoz Különösen, ha Szent Ignác nevét hordozza!

Milyen célokkal vetted át a Kollégiumot?

• Mivel meglepetés volt számomra is a kinevezés, nem voltak céljaim. Egy álmatlan éjszaka után lettek. A felkérés másnapján bemutattam a tervet a provinciális Atyának, aki jóváhagyta azt. A sarkalatos pontok: jobb felvételi rendszer, azaz alaposabb, hogy már indulásnál a legjobbakkal dolgozzunk; állandó tanulmányi program, amely egy saját Szent Ignác-os diplomához vezet, és ennek érdekében saját, állandó tanári kar; az épület bővítése 2006-2007-ben 5 tanteremmel, tanárival és szálláslehetőséggel vendégek és seniorok számára; a legjobb honlap a magyar felsőoktatásban; a lelkiség meglapozása Szent Ignác módszerével és intenzív kapcsolat a kollégistákkal és családjaikkal.

Milyen tanulmányi programot szeretnél megvalósítani?

·        Még alakul a „neve”, de valami olyasmire gondolok, mint közéleti menedzser, azaz, minden végzősünk, akár orvos, akár jogász, mérnök vagy bölcsész, képes legyen a helyi önkormányzatokban, civil szervezetekben vagy egyházközségekben, gyülekezetekben profi módon, azaz megfelelő szakmai alappal a közjón fáradozni.  Mindez hamarosan olvasható a www.szentignac-hu-n.

Tudomásom szerint nagyszabású intézményfejlesztésbe, felújításba fogsz a nyáron. Melyek lesznek ennek a lépései?

·        Valószínűleg, ha nem pottyan le az égből egy nagyobb adomány a napokban, csak jövő nyáron kerül erre sor, mert az utóbbi hónapokban a tartalékokhoz is hozzá kellett nyúlni. Ezért csak annyit teszünk, ami kevés pénzből is látványos jeladás: gyomtalanítunk és lomtalanítunk. A kollégisták nem fognak a házra ráismerni az ősszel.  S persze nagy önfegyelemre lesz szükség, hogy ezt a szintet tartsuk majd egész éven át. Állandó jelenlétem a kollégiumban remélhetőleg ebben segíteni fog. Amúgy a vizesblokkokat szerettem volna – és még mindig szeretném – felújítani, hogy európai szintre emeljük. Kissé lepusztultak az elmúlt 6 évben!  A bővítést a következő két nyárra tervezzük, a pályázatok és a fundraising sikerének függvényében! A JIDE-re is nagyon számítunk.

Milyen kritériumok szerint veszel majd fel új hallgatókat?

·        Az eddigi kritériumok 15 év gyakorlatában alapjában véve beváltak: a legjobbakat akarjuk.  Talán csak annyi, hogy ellen kell állni a kísértésnek, hogy magunk – értsd a jelenlegi lakók – képmására faragjuk a jelölteket. Az egyházi gimnáziumokból érkezők jól ismerik az – elnézést – az elvárt egyházi zsargont, a „kívülállók” nem. Ezért nekik, legyenek akármilyen briliánsak, eleve kevesebb esélyük volt. Mondjam azt, hogy többnyire esélytelenek voltak? Ezen szeretnénk változattani: esélyegyenlőség minden tehetségesnek, aki többre vágyik!  Ne betanult szólások alapján ítéljük meg őket!

Milyen kapcsolatot szeretnél ápolni a JIDÉ-vel?

·        Ha lehet egyáltalán, még jobbat.  Jövőre a jubileumi évben szeretnénk az éves találkozónak otthont adni. Idén, értsd 2005/2006-ban pedig várjuk a szimpóziumunkra a vendégeket. Kiemelten a JIDE tagságát.  A vezetőséggel amúgy is remek a kapcsolat, ez csak maradjon így, de terjedjen ki a tagságra, nem utolsó sorban a kollégista véndiákokra, akik kissé elmaradoztak!

Izgatottan várjuk, hogy szeptemberben a kamerák előtt is bemutatkozz. Megtudhatunk erről kicsit többet is?

·        Ez tehát a reklám helye. Szeptember 14-étől kezdve minden szerdán este nyolckor a „XI. parancsolat” talkshowt moderálom a Duna TV-ben, melyben a pázmányos hallgatóim mellett a kollégisták játszanak főszerepet. Ez egyébként a tavasszal a főpróbák idején alakult ki, amikor sem ők, sem én, nem sejtettük, hogy e teljes DB, akik egy emberként szálltak eb a show-ba, együttműködő partnereim lesznek kollégiumban is. A műsor célközönsége a 17-37 éves fiatalok, de szerintem sok szülő lés nevelő is nézni fogja. 40 perces vitákra számíthatnak alapvető társadalmi és erkölcsi kérdésekről. Minderről szeptember elsejétől kezdve az indul jezsuita portálon, a „www.parbeszed.com”-on többet olvashatnak majd!

Dudás Zsófia: Utánpótlást nevelünk

 „A Junior Program a Szent Ignác Szakkollégium utánpótlást nevelő kezdeményezése, melynek alapvető célja az, hogy a Szakkollégium maga köré gyűjtse azokat a tehetséges középiskolás fiatalokat, akikből egyfelől megfelelő utánpótlást tud képezni a maga számára, másfelől akiken keresztül megvalósíthatja a szakkollégiumi nevelés alapelveit.”

            Ez az idézet rendkívül tömören foglalja össze azt, amit mi itt a kollégiumban Juniorként, hivatalos nevén Junior Programként ismerünk. Szerencsésnek érzem magam, hiszen az első juniorok közé tartozom, most pedig szervezőként veszek részt benne.

            A kollégium öregdiákjaiból álló Szeniorok Tanácsa ötlete alapján és a kollégium lelkes tagjainak közreműködésével 2003 augusztusában kezdődött a program, a nyári Junior Táborban, Vácott. Itt találkozott először az a 20 végzős középiskolás, aki felvételt nyert.

            A program felépítése a kollégium kurzusrendszerére hasonlít. Ez nem véletlen, hiszen azt a célt szolgálja, hogy a diákok megismerjék az itteni rendszert. Nagyon kevesen vannak ugyanis azok, akik már középiskolás korukban találkoznak a szakkollégiumi mozgalommal.

Mint a kollégiumi év, ez is nyári táborral kezdődik, ami mindig egy közéleti témáról szól. (Nálunk ez a szakkollégiumi mozgalom volt.) A tanév során pedig a Junior Napok és Hétvégék keretében történik a képzés.

Az első félévben szeptember, október és november hónapban; második félévben pedig december, február és március hónapokban egy-egy vasárnapi napon délelőttönként a modulhoz kapcsolódó előadásokon, délután pedig egy meghívott vendég, aktuális, vagy egyszerűen csak érdekes egyházi, társadalmi, kulturális, gazdasági kérdésekkel foglakozó előadásán vesznek részt a diákok.

Októberben és márciusban Junior Hétvégét is rendezünk, amely péntek estétől vasárnap délig tart. A Hétvégén a közösségi eseményeken túl a szombati napon és a vasárnap délelőttön egy másik modul előadásait hallgatják le a diákok.

Olyan ismereteket szeretnénk átadni, melyeket az egyetemi felvételi vizsgák során is hasznosíthatók és melyek a középiskolai tananyagot tágabb összefüggésekbe helyezik. Ezért a négy modul a következőképpen alakult: retorika (vezetője Bóna Judit egyetemi tanársegéd), média-kommunikáció (vezetője Kiss Ulrich jezsuita, mb. egyetemi oktató), politikai filozófiák (vezetője Nagy Gábor jogász, politológus) és 1945 utáni egyetemes és magyar diplomáciatörténet (vezetője Major Balázs egyetemi tanársegéd).

            A program megvalósításában a Szakkollégium diákjai, mint az egyes iskolákkal kapcsolattartók is részt vesznek. Nagyon fontos, hogy a hatékony kapcsolattartás érdekében az iskolákban is legyen egy tanár, aki a Szakkollégium részéről érintett diákkal rendszeresen tud konzultálni, a program iránt érdeklődő, és tehetséges diákokat meg tudja keresni, és tájékoztatni a program részleteiről.

            Végezetül a program egyik megálmódójától idéznék. „Az értékek átadására a legjobb lehetőséget a szakkollégium tudja nyújtani az eltömegesedett egyetemi képzéssel szemben. Ennek megfelelően a Szakkollégium maga köré kívánja gyűjteni azokat, akik a magas szintű szakmaiságra törekvés mellett közösségben szeretnének keresztény elvek mentén közéleti, értelmiségi szerepvállalásra készülni.”

Interjú Major Balázzsal, a nemzetközi hírű arabista - régésszel, a Szent Ignác Szakkollégium egykori lakójával

Major Balázs, arabista – régész – történész, a PPKE BTK Arab Tanszék és az Avicenna Közel-Kelet Kutatások Intézete munkatársa. Fiatal kora ellenére a keresztes – kutatók nemzetközileg elismert szaktekintélye. Évekig a Szent Ignác Szakkollégium diákja, majd Tanulmányi vezetője volt. Hosszú éveket töltött Szíriában és a Közel- Kelet többi országában, ahol a keresztes hadi építészetet tanulmányozza.

Mikor éshogyan kerültél kapcsolatba a jezsuitákkal?

Be kell vallanom, hogy annak ellenére, hogy egyházi középiskolába jártam (az esztergomi ferences gimnáziumba) a jezsuitákat nagyon sokáig csak hírből ismertem. Életem első „élő” jezsuitájával, Vértesaljai atyával, a szentignácos felvételi szóbeli (akkoriban nyílt nap még nem volt) fordulóján találkoztam 1994 őszén. Ezt követően viszont, ahogy az minden szentignácossal „megesik” gyorsan bővültek a„kapcsolatok” és nemcsak itthon. Kutatásaim révén nagyon hamar megismerkedtem külföldi jezsuitákkal is, főként a Közel-Keleten. A bejrúti Szent József Egyetemen oktató Szabó László atyának különösen hálás vagyok a rengeteg segítségért és kedvességéért. 

Milyen tapasztalatokat szereztél a Szent IgnácSzakkollégiumban?

Ennek pusztán vázlatos megválaszolása is több JIDE újságnyi helyet igényelne. Így inkább csak a legesleglényegesebbre szorítkozom a temérdek „pozitív” és „negatív” tapasztalatból. Számomra a legfontosabb tapasztalat a csapatmunka volt. A kollégium páratlan lehetőségeket kínált arra,hogy összefogva korábban elképzelhetetlen dolgokat valósítsunk meg. Amellett,hogy a különböző szakterületek sokféle rálátását és szakértelmét egyesíthettük és praktikusan beoszthattuk a munkát, a „munkatársak” és egyben barátok jelenléte nagyon fontos volt ahhoz, hogy az új, és néha túl ambiciózusnak tűnő,de – mint a példa mutatta –megvalósítható elképzelések elleni, sokszor irracionális ellenkezést és támadásokat ki lehessen bírni. A kollégium tagjaként eltöltött 8 év során nagyon sok kiváló „társsal” dolgozhattam együtt, és a legjobb barátaimmal is itt ismerkedtem meg, amiért nagyon hálás vagyok a Kollégiumnak.

A Szeniorok Tanácsa tagjaként milyen tanácsaid lennének a mai belsősdiákoknak?

A Kollégium egyik legnagyobb erőssége az a terep, amit az együttgondolkodásra, és ami ennél is fontosabb, az együtt dolgozásra nyújt. Ha valaki él ezzel a lehetőséggel, olyan tapasztalatokra tehet szert, mely az élet minden területén komolyan meg fogja könnyíteni a munkáját és boldogulását, és melyekért érdemes vállalni a Kollégium „plusz terheit”. Ha valaki komolyan elkezd dolgozni a Kollégiumban/ért, és ehhez megtalálja a társakat, ezt a „terhet” nem nehézségként, hanem kezdetben lehetőségként, egy későbbi fázisban már hobbiként,a „végső fázisban” akár szenvedélyként élheti meg. Ez utóbbi esetben fennállannak a veszélye, hogy élete végéig visszavágyik majd abba a közegbe, amit a Kollégium adott és ez esetben könnyen a Szeniorok Tanácsában „végezheti”. Senki ne higgye azt, hogy mi, akkori diákok mindig egy optimális terepen éltünk, ahol tucatszámra nyüzsögtek a mindenkor tettrekész önkéntesek. Mint a környezetünk, a Kollégium is mindig olyan amilyenné mi tesszük: a 48 belsősből és a ki tudja most éppen hány külsős kollégistatársból mindig akad annyi, amennyivel el lehet kezdeni a munkát. Csak rajtunk múlik, hogy megtaláljuk-e egymást. A nehézségek és akadályok adott esetben sokszor éppen hogy segítenek ebben.

Mi vonzott/vonz Szíriába és miért választottad a kereszteseket témádnak?

Gyermekkorom óta a középkori történelem és a várak érdekeltek a leginkább. Szerintem ennek a korszaknak a legérdekesebb periódusa az, amikor a klasszikus „lovagkor” európai civilizációja egy másik világba, a Közel-keletre kerül. Soha nem maguk a hadjáratok foglalkoztattak, hanem az, hogy hol és hogyan éltek egymás mellett (a források tanúsága szerint alapvetően meglepő békességben) a különböző etnikumú és vallású középkoriak a Levantén. Világ életemben a „kézzel fogható” dolgokat szerettem, az olyan munkák vonzottak, melyekbe még senki nem kezdett bele. Nem meglepő, hogy a kezdet kezdetétől a páratlan műemlékei ellenére szintefe ldolgozatlan Szíriában láttam az ideális kutatási területet, ebben nem is csalatkoztam. Kiérkezve azonban azonnal rátaláltam egy, a fentebbieknél is fontosabb dologra, ez az emberek páratlan kedvessége, önzetlen segítőkészsége és jósága.

Az eddigi eredményeid közül melyikre vagy a legbüszkébb?

A két teljes kint töltött év, és további négyszer három hónapos szezon terepmunkái során rengeteg új lelőhelyet, eddig ismeretlen műemléket sikerült találni. A legjelentősebb talán az a három középkori barlangvár, és több tucat késő-antik szerzetesi barlangcsoport, melyeket az Orontész északi völgyrendszerében sikerült megtalálni és felmérni. A legbüszkébb azonban arra a szeretetre vagyok, amellyel a kinti barátaim és „családjaim”, valamint a szűkebb kutatásit erületemnek számító hegyvidék falvacskáinak lakói várnak vissza évről évre.

A Jezsuita Rend Generálisa, Kolvenbach atya hosszú évekig Bejrútban dolgozott,mint a közel-keleti térség jezsuita tartományfőnöke. Szerinted mi motiválhatta avilág jezsuitáit a generálissá választásában? Mi az a többlet, amit az ember ahosszú Közel-Keleti munkálkodás során összegyűjthet?

A mai egyre több ellentétet kitermelő világunkban létfontosságú, hogy minél több olyan ember legyen az Egyházban is, akik ismerik és értik a más felekezetekbe,valláshoz tartozókat is. Az egyik legfontosabb szomszédunk az iszlám világ, melynek megismerésére csak akkor van esélyed, ha huzamosabb ideig benne élsz.Ismerve a jezsuiták párbeszéd kezdeményező szerepét, nem lepne meg, ha Kolvenbach atya megválasztásában ez a szempont fontos szerepet játszott volna. A tudás és ismeretek mellett nagyon fontos az az emberi tapasztalat, amit a miénkénél még lényegesen őszintébb és romlatlanabb világban gyűjthet az ember.

Mi a legközelebbi munkád?

Májusban az Institute Franais d’Archéologie du Proche-Orient megbízásából egy francia kollégámmal elkezdjük az északi hegyvidék régészeti inventáriumának alapmunkálatait, mely ebben a fázisban elsősorban szisztematikus régészeti terepbejárásokat jelent. Ezzel párhuzamosan folytatom a saját régészeti munkákat is a szíriai tengerparti régió késő-antik és középkori településhálózatának maradványain, mely a Cardiffi Egyetemen írt doktori disszertációm alapanyagát képezi.

Balázs főhadiszállása Tartousban

                                                               (az interjút készítette: Nagy Gábor)

Interjú Vágner Zsolttal, a Szakkollégium másik régész - büszkeségével

Vágner Zsolt az Építőipari Szakiskola után az ELTE BTK-n végzett őskori és középkori régészeti tanulmányokat. Fiatal kora ellenére (harminc éves) önálló kutatásokat végez a Kárpát – medencében található középkori fazekasemlékekkel és kerámiaművészettel kapcsolatban. Számos nemzetközi konferencián adott elő Angliától Szentpétervárig. Évekig lakott a Szent Ignác Szakkollégiumban, ahol kurzusvezető tanár is volt. Nős, két kisfiú boldog édesapja. Munkájáról és a jezsuitákhoz fűződő kapcsolatáról kérdeztük

Mikor és hogyan kerültél kapcsolatba a jezsuitákkal?

1996-ban felvételiztem a Szent Ignác Szakkollégiumba egy régész egyetemista társam invitálására, aki már több éve ott élt.

A szakkollégiumban mindösszesen öt évet töltöttem el, amely minden szempontból meghatározta az életem irányát. Számomra ez öt olyan évet jelentett, amely a felnőtt emberré válás folyamatában a legérzékenyebb időszak volt. Nagyon hálás vagyok, egyrészt mert öt év évig egy aktív, folyamatosan formálódó, fontos értékeket hívő és megélő közösség tagja lehettem, ahol mindenki valami mást tudott nyújtani, hiszen ez a kis csapat lefedte a budapesti egyetemi élet szinte összes ágát. Másrészt a szakkollégium képzései, valamint, a lehetőség az aktív szerepvállalásra, mely egy fajta közszereplésre készített fel minket - s ami talán az elméleti oktatásnál is fontosabb volt - adta meg a kollégiumi élet igazi ízét. Számomra ez elsősorban a programok, képzések és egyéb események megszervezésben nyilvánult meg. Itt szervezhettem meg az első tudományos konferenciát, az első szakmai kurzust és sok más egyebet.

Kik voltak Rád nagy hatással a jezsuiták közül?

A Jezsuiták közül, akikkel kapcsolatba kerültem, mindenki igazán meg tudott fogni valamivel. Közülük természetesen ki kell emelnem Kiss Ulrich SJ-t, aki több mint négy évig kísérte végig az életemet és, akitől nagyon sokat lehetett tanulni. Ugyanakkor nagy hatással voltak rám, elsősorban szellemiekben a fiatal, akkor még növendék magyar jezsuiták, akikkel Londonban találkoztam.

A régészetnek egy különleges ágával, cserepekkel, kemencékkel, fazekassággal foglalkozol. Mi vezetett erre a pályára?

A régészettel közel húsz éves már a kapcsolatom, minthogy 1986-tól 1993-ig minden nyaramat ásatásokon, régész táborokban töltöttem. Majd 1994-től 1998-ig a Budapest Történeti Múzeumban dolgoztam az egyetem mellett, mint régész technikus. Ebben még az sem térített el sőt csak erősített, hogy a középfokú tanulmányaimat egy építőipari szakközépiskolában végeztem el. 1995-ben kerültem az ELTE Régészettudományi Intézetébe, ahol középkor szakirányon végeztem, de emellett számos más szemeszteren is részt vette. Ez idő közben kedveltem meg a kerámiát, mint tárgyat, és kezdtem el annak technológiatörténetével foglalkozni, amelyből szakdolgozatomat is írtam. A kerámia leggyakoribb leletanyaga a régészetnek, így ez önmagában nem egy különös kutatási terület. Azonban ezekről igazán pontosan, csak a készítési technikájuk megismerése alapján lehet beszélni, ezekhez, pedig nélkülözhetetlen, az etalon, azaz a fazekasműhelyek történetének és technológiájának a megismerése. Ezzel a témakörrel szerencsémre és szerencsétlenségemre egyszerre nagyon kevesen foglalkoznak.

A szakdolgozati munkám a Kárpát-medence középkori kerámiaégető kemencéinek összegyűjtésére és technológiai elemzésére vállalkozott, amelynek egy közel harminc oldalas rövidített változata a European Journal of Archaeology folyóiratban meg is jelent. Ennek folytatásaként fellelkesülve sikerült életre hívnunk több kollégánkkal együtt a European Medieval Ceramic Production Workshop-ot, a European Association of Archaeologists keretében, amely idén, harmadik alkalommal tartja meg összejövetelét Írországban, és melynek célja az  középkori európai kerámiakészítő műhelyek adatbázisának létrehozása. 

Mindennek hátterében keramikusokkal, fazekasokkal való szoros ismeretség és barátság állt, valamint a témavezetőm Dr. Takács Miklós, aki hosszú éveken keresztül segítette a tanulmányaimat. Ugyanakkor e munka keretében alakult három nagyon fontos szakmai kapcsolat, illetve barátság, akiknek a segítsége nélkül nem léphettem volna túl egy sima szakdolgozat eredményét, illetve annak utóéletét. Közülük az, azóta sajnos elhunyt Duma György professzort szeretném megemlíteni, akinek egyik utolsó tanítványa lehettem egy rövid ideig. Jelen pillanatban a másik két kollégával a professzor úr hagyatékának rendezésén és közzétételén dolgozunk, aki az 1950-es évek végén felmérte a még működő tradicionális, fatüzelésű kemencével dolgozó fazekasműhelyeket Magyarországon, melyek többsége azóta megszűnt létezni.

Melyik eredményedre vagy a legbüszkébb?

A középkori fazekasműhelyek tanulmányozása keretében élhettem meg egy különös élményt. Kubinyi András professzor úr több alkalommal megemlítette számomra, hogy van egy bizonyos Dencs falu, ahol 1510-es évek elején egy hatalmaskodás során a falura rátörő emberek, az ott élő fazekasok 3000 edényét törték össze. Neki indultam, hogy megkeressem a 3000 összetört fazék faluját. Így jutottam el a Somogy megyei Inke határában közelmúltig álló Fazekasdencs területére, melynek határában meg is leltem a középkori falu helyét és a (több mint) 3000 fazék maradványát. Ezen a területen 1998-1999-ben kisebb kutatásokat is folytatunk. Azonban itt a történeti források és falu környezetének részletesebb vizsgálata során, talán a fazekasműhelytől is fontosabbat figyelhettünk meg. A késő-középkori falu területén és annak határában a leírások szerint 10 malom (halastógáttal együtt) működött, melyek közül számos az 1960-as évekig, a vízgazdálkodás központosításáig egy 8 km-es patakvölgyben folyamatosan működött. Azonban ezek mellett, tucatnyi apró kis halastavacskát, illetve gátat találtunk, többek között a középkori falu kellős közepén a templom mellett és alatt csak kettőt. Ez az egész természetesen egy nagy középkori uradalom a Kanizsai, majd a Nádasdy családok uradalmának egyik területe volt, melyet azonban a törökkor után újraindítottak. Számomra a középkorban és az újkorban itt élők kifinomult tájhasználatának felismerése nyújtotta a legnagyobb élményt a 3000 fazék műhelyének megtalálása mellett.

Milyen volt a pályakezdés?

Természetesen, mint a 2000 után végző régészeknek szinte mindenkinek, nekem is kijutott az állás és egzisztencia keresés izgalmaiból. Így töltöttem el először egy évet a Kulturális Örökségvédelmi Igazgatóság, majd Hivatal keretében, ahol Esztergom város régészeti lelőhely adatbázisán dolgoztam. Innen kalandvágyból kerültem egy nagy autópályás ásatásra ásatásvezető régésznek (ami egyfajta üzemmérnöki tevékenységet takar) egy évad erejéig. A következő évet azonban, az akkor megszülető első fiam miatt terepen, illetve később kívül kellett töltenem. Először szabadúszóként régészeti anyag feldolgozását vállaltam, majd a Budapesthez való kötöttség miatt egy irodai munka került sorra. A gondviselés különös útjainak köszönhetően kerültem a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületébe (korábbi Képzőművészeti Alap) egy évre, ahol az Iparművészeti Tagozat közel 3000 tagjának voltam a titkára. Egy terepembernek hírtelen asztal mögé ülni nem volt könnyű, azonban nagyon sokat tanulhattam belőle. Ugyanakkor, ami még fontosabb, sikerült a magyar kortárs művészet életébe betekintést nyernem, ez a tragikus állapotok megismerése ellenére is nagyszerű és maradandó élmény volt.

2004 elején teljes erőbedobással, friss erővel visszatértem a régészethez, azonban tanulva a korábbiakból, már saját intézményi háttérrel. Megalapítottam a saját vállalkozásomat, amelynek fő profilja a településrendezési, szabályozási tervekhez szükséges örökségvédelmi hatástanulmány régészeti részének elkészítése, altervezőként. Ennek keretében elkészítettük Esztergom és Szeged városok, valamint négy megyéből számos kisebb település Rendezési és Szabályozási terveinek különböző munkarészeit. A munka lényege, hogy a tervezett település, vagy beruházás területén található régészeti lelőhelyekre vonatkozó adatokat begyűjtjük és összerendezzük. Mindezek mellett részt vettünk műemlékek felmérésében és dokumentálásában, valamint egy digitális tudásbázis pályázat kapcsán a Magyar Nemzeti Múzeum Visegrádi Mátyás Király Múzeumával együtt létrehoztunk egy a késő-középkori Magyarország emlékeit 2000 fotó és az egyenként hozzátartozó részletes szöveges adatbázis segítéségével bemutató multimédiás tartalmat. Jelenleg egy földradar régészeti alkalmazásán dolgozunk Bertók Gábor kollégámmal, Esztergomban végzett mérések alapján.

Az előző beszélgetőtársunk Major Balázs volt. Ő is régészettel foglalkozik. Vannak közös projekt-terveitek?

Major Balázzsal hosszú évek óta tervezünk közös munkát a Közel-Keleten, Szíriában. Ennek az előzménye sok minden mellett, hogy 1997-ben együtt voltunk Törökországban és Észak-Cipruson egy hónapos terepmunka keretében.

Ez év szeptemberében egy másik kollégámmal, Bertók Gáborral együtt csatlakozunk Major Balázs munkájához, illetve közös erővel újabb szisztematikus kutatást indítunk el a szíriai helyi szervezetekkel együttműködve, melynek a célja egy konkrét terület régészeti emlékeinek felmérése és örökségvédelmi értékelése lenne. Az idei munkánk a hosszú távú kutatási program előkészítésével, valamint a terep pontosabb megismerésével fog kezdődni. Többet a munka kezdetéig nem szeretnék közzétenni.

Köszönjük a beszélgetést és további szép sikereket kívánunk!

(Az interjút készítette: Nagy Gábor)